"A legmagyarabb idők" avagy az 56-os emlékév költései - II. rész
Az előző bejegyzésben az 1956-os emlékév költéseivel folgalkoztunk. Elfogytak a szavak, és a betűk, itt új lendületet véve folytatódhat a megkezdett munka.
Összeférhetőségek
Azoknál a szervezeteknél, melyek komoly pénzek elosztásáért felelősek, mindig érdemes megnézni, kik ítélik oda ezeket – a szentekkel is elfordul, hogy maguk felé hajlik. Az Emlékbizottság feladatairól, jogköreiről a már említett 1728/205 (X.8) kormányhatározat tájékoztat, itt (válogatott) tagjai következnek:
- Fekete György, az MMA elnöke, megkerülhetetlen szereplő a kulturális életben, az 56-os bizottságnak is tagja. Az Akadémia titkársága 11,8 millió forintot kapott a kortárs, 56-os írók angol és magyar nyelvű antológiájának elkészítésére, valamint egy lengyelországi Beethoven koncert lebonyolítására.
- A Veritas Történetkutató Intézet 15 millióért mutatta be a Szuezi válság és Magyarország, Tanulmányok című kötetét. Alig alakult meg 2014-ben az intézmény, főigazgatója Szakály Sándor, az emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja, máris magyarázkodásra kényszerült. Bár kinevezésekor hangot adott azon véleményének, hogy a Veritasnak „kicsit más szellemiséget kell képviselnie”, arra talán nem sokan számítottak, hogy szinte még meg sem száradt a tinta a szerződésén, ebbe máris belekezd. A Kamenyec-Podolszki tömegmészárlást helyezte „új megvilágításba” azzal, hogy a közel 23 000 zsidó legyilkolását idegenrendészeti eljárásnak nevezte, majd megkövette azokat, akiket megsértett, de szóvá tette, hogy ez szakmai kérdés, és csupán egy akkoriban bevett kifejezéssel élt. Két évvel később a Numerus Clausus kapcsán tett nyilatkozata kavart nagy port. Ebben azt állította, hogy a zsidó diákok felsőoktatási számának korlátozása másoknak „nagyobb lehetőséget biztosított”, hasonlóan a női kvótákhoz. Ekkor már a kormány is elhatárolódott tőle.
- Mikó Zsuzsanna a Magyar Nemzeti Levéltárat képviselte a testületben. Az intézet Átélhető történelem-, A csillaghullás Hajdúböszörményben programokra, és az emlékévhez kapcsolódó kiadványok megjelentetésére 23 millió forintot kapott.
- A Forradalom képi világa, és A forradalom hangjai című programokra 31 millió jutott az Országos Széchenyi Könyvtárnak, „művészetre és forradalomra” a Nemzeti Múzeumnak 25. A könyvtár főigazgatója Tüske László, és a múzeum főigazgatója, Varga Benedek szintén állandó tagjai a bizottságnak.
- A Friends of Hungary Alapítványt 2011-ben hozták létre azzal a céllal, „az országgal és a világban élő magyarokkal kapcsolatos eseményekről” tájékoztassa az érdeklődőket. A kuratórium tagja Martonyi János, volt külügyminiszer, Fodor István, Óbuda díszpolgára, Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke, és Megyesy Jenő, miniszterelnöki megbízott, Orbán Viktor főtanácsadója, a Bizottság állandó tagja is. Alapítványuk 26 millió forintot kapott, ebből kétszer 3,4 milliót ugyanarra, az „én forradalmam” nevű programra.
- Földváryné Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke. A 2013-ban létesített intézet fő célja a pártállami múlt feltárása, a múlt méltó megőrzése, az Emlékvben erre 13 millió forintot kaptak.
- A legnagyobb egyetemek vezetői, Tőkéczki Lászlót az ELTE, Horváth Attilát, a Pázmány docensét is a tagjai között tudja az Emlékbizottság, az egyetemek 1,9, illetve 3,6 millió forintot kaptak a programjaik megvalósítására.
- A Hadtörténeti Múzeum 13 milliót, ebből 9,2-őt a „szovjet fegyverhasználat következtében elhunyt katonák emléktábláinak felállítására”, 3,9 milliót az 56 könnycsepp elnevezésű vándorkiállítás program kidolgozására költött el. Az intézetet Kovács Vilmos képviselte.
A Bírálóbizottságban olyan meghívott szakemberek tevékenykednek, akik a döntés meghozását tapasztalataikkal. Többségükben a Magyar Művészeti Akadémia tagjai (zene-, fotó-, színház-, stb. művészek), de helyet kapott itt a Design Terminál főigazgatója, Böszörményi-Nagy Gergely is, vagy épp Osztolykán Ágnes, az LMP volt képviselője. Ebből a csoportból legfeljebb Porogi András, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója emelhető ki: „iskolája” két pályázaton 600 ezer forintot nyert.
Ezek az intézmények összesen 166,3 millió forint támogatást gyűjtöttek össze, azonban az emlékév jellegéből fakadóan nehéz lenne például a Nemzeti Múzeum, vagy a Levéltár, bevonása nélkül, vagy éppen a Hadtörténeti Múzeum tárgyait mellőzve tevékenykedni. Ugyanakkor az egyes tanulmányok, megvalósítások valódi értékét összehasonlítás alap hiányában nem tudjuk megállapítani.
A fenti ábrán azt próbáltam szemléltetni, hogy az egyes bizottsági tagokhoz kötődő szervezetek, intézmények mekkora támogatásban részesültek. A kettő között természetesen nincs egyértelmű, ok-okozati összefüggés.
„A legmagyarabb idők”
Liszkay Gábor 2015. áprilisában megvásárolta a Napi gazdaságot, majd a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, és a Hír TV távozó munkatársaival megalapította a Magyar Időket, ami azóta a Fidesz vasökleként működik. Nem egy új médiafelületet kebeleztek be ezúttal, hanem a veszteségeiket pótolták: Orbán és Simicska vitáját követően a korábbi „nemzeti vállalkozó” tulajdonába tartozó újság, rádió és televízió ellenzéki orgánumnak minősíttetett. A konzervatív közéleti lap a „Legmagyarabb idők” költéseire. Erről a Magyar Idők online felületén nem találtam anyagot, a forradalmi pályázatokat tartalmazó honlapon azt árulták el róla, hogy október 22-től november 4-ig, összesen 11 alkalommal jelent meg nyomtatott formában terjedelmes, képpel ellátott cikk a forradalom ritkán elbeszélt, adott naphoz kötődő eseményéről. Az egyes cikkek 1,1 millió forintba kerültek naponta, összesen 13 milliót kapott érte a Magyar Időket kiadó kft.
Modern ellenállók
A gerilla-hadviselés során általában egy rosszul felszerelt, önszerveződő, marginalizált csoport száll szembe az „ellenségnek tekintett állami vagy idegen” hatalommal. Használhatják a saját erőforrásaikat, vagy másokét – például kirabolhatnak egy bankot, de az ellenállást gyakran egy külső hatalom támogatja, aminek szintén érdeke az adott ország gyengítése. De mi van akkor, ha ezek a gerillák az adott államtól kapják a támogatásukat?
A Pesti Srácok jobboldali, konzervatív elköteleződésű portál, az oknyomozást, a politikai, történelmi botrányok feltárását nagyon komolyan veszik. Utóbbiban bizonyára nagy segítséget nyújt nekik Stefka István, aki már a 70-es, 80-as években is újságírással, tényfeltárással foglalkozott, és munkáját a Belügyminisztérium is elismerte. Az 1982-es Sajtónap alkalmából például a „Belügyminisztérium érdekében kifejtett áldozatos munkáért” vehetett át kitüntetést. Közel harminc év elteltével a Békemenet oszlopos tagjává, és kormánypárti újságíróvá avanzsált, s immár nyugodt lelkiismerettel vette át újabb elismerését, a Lovagkeresztet 2011-ben. Mint a díjak kapcsán elmondta, a 80-as években bár lazult a rezsim, de még így is kényszer alatt állt: „mertem volna nem átvenni”.
A lapigazgató az évfordulónak köszönhetően dokumentumfilmes oldaláról is bemutatkozhatott. A fehér ballonos férfiben egy 84 esztendős férfi Kossuth téri emlékeit idézi fel a rendező. A 3,9 millió forintos támogatás az OIKOSZ alapítványon keresztül ért célba, de ehhez még a Földművelésügyi Minisztérium, az Országgyűlés Sajtóirodája, és a CBA is hozzájárult.
Bár Dózsa László (1942-) (színművész-szabadságharcos) roppant kalandos, s mint kiderült, nagyon gyakran fikciós elemekkel megtűzdelt életútját bemutató, „Nem vallott, eltemetve…” című (dokumentum)-játékfilmet nem az 56-os bizottság támogatta (hanem például az Erzsébet-utalvány Forgalmazó Zrt., az OIKOSZ, a Gere testvérek, vagy a CBA), mégiscsak Stefka jegyzi, ezért említésre érdemesnek tartottam. Fiával, Dózsa Zoltánnal, azonban már az emlékév keretein belül készült egy riportfilm: apja kivégzéséről, csodálatos túléléséről mesél benne. Ezt a B&L line Kft 3,1 millió forintért készítette el. Ennek vezetője Dr. Nagy Endre Árpád producer, korábban Kárpáti György olimpikonról is készített portréfilmet, mely a Magyar Média Mecenatúra támogatását élvezte.
Romkocsmák félhomályában merengő diplomások ide, és a róluk alkotott vélemény oda, az Emlékbizottság kifejezetten ezekre az intézményekre szabott pályázatot is kiírt.: dekorációval, grafikai elemekkel, vagy a kiszolgáló személyzet ruházatával, esetleg az étlappal kellett emlékezni a forradalomra. Stefka István volt sörözője immár Huth Gergely főszerkesztő Gerilla PresS-éhez tartozik, legalábbis beszámolójuk szerint 50 %-ban, és a felújítást követően Revolution 56 néven, a korábbi 48-as helyett ötvenhatos tematika szerint berendezve várja a Bem rakparton a vendégeit. Az átalakítást 2 millió forinttal támogatta a bizottság.
A Gerilla PresS (Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft.), a Pesti Srácok kiadója, közvetlenül is kapott támogatást: a Józsefvárosban 60 millióért a tervek szerint szeptember 6, és október 23, a valóságban szeptember 20 és november 4 között építette fel, és működtette a Pesti Srácok Emlékparkot. Itt divatbemutatókat, koncerteket, előadásokat tartottak, az 50-es évek hétköznapjait „idézték meg”.
Ötvenhatosok tere
Megkérdőjelezné az emlékév hitelességét, ha épp az Ötvenhatos szervezeteket hagynák ki a megemlékezésből. Pontos listát nem találtam az országban működő, szabadságharcosokat, túlélőket tömörítő csoportokról, leginkább újságcikkekre támaszkodtam, amikor kigyűjtöttem őket a táblázatból. Mindenesetre lehetséges, bár nem valószínű, hogy valaki kimaradt. A hét szervezet összesen 43,8 millió forintot kapott. A Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége ennek több, mint felét, 24 millió forintot birtokol, köszönhetően a nagyszámú pályázatainak. A legnagyobb tételt, 15 milliót egy házon belüli, novemberi emlékünnepség, és egy nemzetközi konferencia, az Inter-Asso (politikai foglyok és a kommunizmus áldozatainak nemzetközi szövetsége) budapesti megszervezése elnyert összeg jelentette. Ezen kívül közel 4 millióért tartottak rendhagyó történelemórákat Nógrád megyei településeken, Salgótarjánban, Mosonmagyaróváron pedig szellemi vetélkedőket szerveztek.
Támogatott Ötvenhatos szervezetek
Kategorizáltalan érdekességek
Végezetül szeretnék pár érdekes pályázatot bemutatni, melyek a fenti csoportokba nem illettek volna bele. Nem nyertek hatalmas összeget, nem reklámoztak, vagy terjesztették a kultúrát, egyszerűen a programjuk miatt kerültek a felsorolásba.
Stefka István kapcsán említettem már a romkocsmák átalakítására létrehozott pályázatot. A Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet a Nem Adom Fel Kávézó vendéglátó tevékenységét végzi. A kávézó, és partner szervezetei nagyon előremutató, és úttörő módon próbálják a fogyatékkal élő, és megváltozott munkaképességű embereket egy integrált térben alkalmazni, életüket megismertetni a kívülállókkal, stb. Különféle programokat, előadásokat, koncerteket szerveznek, és a 60. évfordulóról két programmal emlékeztek: „Ha lehull a két kezünk is” című tanulmányukban mutatták be a fogyatékkal élők helyzetét a forradalomban, és a történelemben, melyre az alapítványuk kapott 3,8 millió forintot, illetve az „Ők sem adták fel” programban a kávézójukat rendezték be az alkalomnak megfelelően.
Már 2015-ben is láthattunk plakátokat a villamosok oldalán, a megállókban, amelyek a forradalomban résztvevő roma hősökről emlékeztek. A nyilvánosság előtt az eddigi emlékévek során háttérben maradt szereplőket történetét idén az X Kommunikációs Központ jóvoltából ismerhettük meg a köztereken. Az XKK. 2012-ben alakult kreatív csapat, „a kommunikációban rejlő erőt a társadalmi ügyek hasznára fordítják”. A Hősök Megállója programra 13,2 millió forint támogatást kaptak. A cigány hősök bemutatását még a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete, illetve a Romani Divat Stúdió is vállalta, előbbi 944 ezer, utóbbi 3,9 millió értékben.
A SZÍNFOLT FILM, Lévai Balázs műsorainak alkotó cége, szakítva a hagyományokkal stand-up előadást készített. A produceri feladatok ellátásáért, drámafoglalkozások tartásáért, az előadás dokumentálásáért 36,7 millió forintot kaptak.
Az pedig hogy Hódmezővásárhelyen az I. világháborús emlékmű felújítására költöttek 1,5 millió forintot, talán már az új emlékév közeledtét jelzi.
Összegezve
Átlagosan 2 millió forintért szerződtek a felek, a kiugró pályázatok között azonban nagyon sok olyat találunk, például a New Land Mediát, vagy a Mindshare-t, melyek a korábbi években is hatalmas összegeket kaptak az államtól. A kormányközeli médiumok, mint a Magyar Idők, vagy a Pesti Srácok gazdag támogatása kapcsán is felmerülhetnek kételyek az elosztás függetlenségét illetően. A gyakran erőltetett, és színvonalon aluli megvalósítás (lásd Budapest 56 koktél) pedig alapjaiban ingathatják meg a bizalmat a forradalom méltó megemlékezését illetően: nem csak rosszindulatú, és cinikus feltételezés, ha úgy érezzük, sok esetben inkább kitűnő pénzkereseti lehetőségként, elapadhatatlan forrásként tekintettek bizonyos pályázók az Emlékévre. A kormány sajátos emlékezetpolitikát hozott létre, a történelmet a saját szája íze szerint próbálja bemutatni, eszközként használja azt, hogy manipulálja a tömegeket, a hazafiság álcájába bújva pedig valójában meggyalázza az áldozatok emlékét. Ennek bemutatása ellenkezik céljaikkal, ha valaki rámutat a visszáságokra, az az értelmezésükben a nemzeti szimbólumokat, a hazát, esetünkben magát a forradalmat pocskondiázza és támadja. Tökéletes védelmet alakítottak tehát ki maguknak, az emlékévért felelős Schmidt Mária is a méltóság védelméről, a zavartalan, tisztességes lebonyolítás sérthetetlenségéről beszélt, mikor az újabb és újabb átcsoportosítások okáról kérdezték. Feltehetően ezt a taktikát az újabb, Első Világháborús Emlékév kapcsán is használni fogják, amibe így előre kódolva vannak a hatalmas, de megkérdőjelezhetetlen költések.